- Geskó Sándor 42 éves szociológus, történész. Hivatásszerűen konfliktuskezelő, és előad az ELTE Szociológiai Intézetében. Mit csinál egy konfliktuskezelő?

- A konfliktuskezelő konfliktust kezel. A konfliktuskezelés tulajdonképpen két részből tevődik össze, két dolgot jelent. Jelent egyfelől egy mentalitásbeli jellegzetességet, és jelent egy eljárásrendszert. Ez a mentalitásbeli jellegzetesség annyit jelent, hogy egy konfliktus szereplői nem egymás legyőzésére, nem egymás megalázására, nem egymás valamilyen módon való megsemmisítésére törekszenek, hanem egy adott probléma megoldására, és ennek érdekében valamilyen szinten együttműködnek egymással. Ezt a fajta együttműködést, a probléma megoldására való törekvést természetesen számos dolog nehezíti. Személyes ellentétek, strukturális okok, információhiány, vagy téves információk az adott konfliktussal kapcsolatban, értékbeli különbözőségek, hiszen nagyon gyakran különböző érdekek jelennek meg egy konfliktus során.

- Nem volt mindig konfliktuskezelés, legfeljebb követeket küldtek egymáshoz a királyok. Mi van akkor, ha nem kezelünk egy konfliktust?

- Két eset lehetséges. Lehet, hogy a konfliktus valamilyen módon "megoldja önmagát"; a benne résztvevők olyan helyzetbe kerülnek - hiszen a konfliktus különböző fázisokon megy keresztül -, amikor a konfliktus okozta feszültséget, problémákat már nem bírják elviselni és valamilyen módon mégiscsak ők maguk megoldják a problémát. Ellenkező esetben olyan állapotba kerülhet a konfliktus, olyan mértékben elmérgesedhet, hogy az már tulajdonképpen az eredeti konfliktus súlyánál sokszorta nagyobb konfliktusokhoz vezet. Ezt számtalan esetben megfigyelhettük Magyarországon. Roma ügyben elég csak mondjuk a Rádió utca 11-et, vagy a legjellemzőbb, vagy legismertebb példát, Zámolyt említeni.

- Specializálódtál a romákkal kapcsolatos konfliktusok kezelésre, vagy más alkalmakkor, más természetű konfliktusokba is hívnak?

- Más természetű konfliktusokba is hívnak, de tény, hogy az általam kezelt konfliktusok kb. 60-70 % -ban romák is érintettek. Ezek tartalmukat tekintve különbözőek. Lehetnek romák és rendőrök közötti, helyi roma csoportok közötti és, iskolai ügyben keletkező konfliktusok. Jellemzők még a lakhatási ügyek, de vannak más természetűek is. De közvetítettünk már üzleti partnerek, civil szervezetek, vagy önkormányzat és helyi társadalmi csoportok közötti konfliktusban is.

- Milyen eszközökkel tud operálni egy konfliktuskezelőnek? Ugyebár nem az történik, hogy odamegy, és jól megmondja a magáét mind a két félnek, hanem - gondolom -, meglehetősen közvetettek ezek az eszközök és nem mindenhatóak.

- Nem mindenhatóak, így van.  Én tanítok az ELTE -n is, a Szociológiai Intézetben, és ott a konfliktuskezelésről szóló kurzusaimat pontosan azzal szoktam kezdeni, hogy a konfliktuskezelésről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy varázspálca lenne. Nem úgy működik ez, hogy körözünk hármat a konfliktusban résztvevők feje fölött, és a probléma megoldódik. De ahogy a beszélgetés elején mondtam, a konfliktuskezelés egy eszközrendszer is. Ez annyit jelent, hogy a konfliktuskezelő, amennyiben e szaka eszközrendszerének a birtokában van - tehát birtokában van azoknak a tudásoknak és készségeknek, amelyek a konfliktuskezeléshez szükségesek -, akkor ezeket fel tudja használni a felek közötti közvetítésben, Amint mondtad, nyilván nem arról van szó, hogy odamegy és szétcsap a konfliktusban részt vevő felek között. Ez az, amit soha nem tehet meg. A konfliktuskezelő dolga az, hogy a konfliktusban szereplő feleket mindenek előtt olyan érzelmi állapotba hozza, hogy egyáltalán hajlandóak legyenek egymással szóba állni, és ezt követően tartalmilag azzal foglalkozni, hogy az adott problémát megoldják. Ehhez soha nem érzelmi eszközöket kell használni, hanem azokra az érdekekre kell fölhívni az ő figyelmüket, amely az adott konfliktusban van.

- Nincs ebben ellentmondás: érdekekre apellálva érzelmi helyzetbe hozni őket?

- Nincs, hiszen éppen az érzelmi síkról akarom ezeket az embereket elmozdítani, mivel nekik egymással szemben nagyon erős negatív érzelmeik vannak - utálják egymást, haragszanak egymásra -, és nekem azt a felismerést kell elősegítenem, hogy az érdekük az, hogy ezeket az erős érzelmeket elnyomják magukban, és a cselekedeteikben ez úgy jelenjen meg, hogy a saját és a többiek érdekeit egyaránt szolgálja. Tehát, mondjuk egy roma-rendőr konfliktusban többé-kevésbé hiábavaló arra hivatkozni, hogy az általános emberi értékek szerinte csúnya dolog diszkriminatívan föllépni egy helyi roma populációval szemben. De ha az ember arról beszél, hogy az adott rendőrnek is érdeke, hogy a helyi társadalmi csoportokkal békében éljen, hogy adott esetben segítséget kérhessen ezektől a társadalmi csoportoktól bizonyos ügyek elintézésében vagy felderítésében, ad abszurdum, neki is érdeke, hogy azok a statisztikák, amiket a rendőrség vezet különböző ügyekkel kapcsolatban, javuljanak, és ezáltal az ő megítélése a főnöke szemében jobb legyen, ezek az érvek sokkal inkább hatnak, mint az általános emberi értékekre való hivatkozás.

- Te a konfliktuskezelést, ezt a közvetítő tevékenységet szenvedéllyel végzed. Lehet ezt sikerélmény nélkül sokáig űzni, vagy a konfliktuskezelőnek is vannak sikerei?

- Én ezt szenvedéllyel csinálom, bár az adott helyzetekben mindig nagyon hideg fejjel kell cselekedni, de természetesen az emberben van egy fajta túlfűtöttség, és van egy vágy arra, hogy sikerélményei legyenek. Természetesen vannak sikerélmények ebben a munkában is. Nagyon sokszor - néha igen nehéz helyzetben is -, sikerült már olyan módon közvetítenünk, hogy a helyzet megoldódott. Két romaügyből vett példát mondok az elmúlt egy hónapból. Egy Pest megyei településen került volna sor hat család kilakoltatására, egy a település közepén álló házból, ahol a hat családból négy rosszhiszemű, jogcím nélküli lakó volt. A romaügyi államtitkártól kaptam a felkérést, hogy közvetítsek az önkormányzat és a helyi lakók között. Ennek eredményeként mind a hat család elhelyezést nyert, lakáshoz jutott, illetve egy egyedülálló hölgy - saját kérésére - egy 2.000.000 forintos végkielégítéssel távozott. Természetesen itt is voltak gazdasági érdekei az önkormányzatnak, hiszen ez a település közepén lévő telek volt, amit majdan hogy jó pénzért tudnak értékesíteni. De ha ők zsigerből cselekszenek - tehát amiről az elején beszéltem -, ha "le akarják győzni" az ott élő családokat, akkor ezt a jog szerint nyugodtan megtehették volna. Kirakhatták volna őket az utcára, de akkor nyilván a legkülönbözőbb oldalakról kaptak volna támadásokat, ami számukra egy negatív reklám, ami pedig nem volt érdekük. Ezt egyszerűen föl kellett ismertetni velük, s ily módon ezt az ügyet kevesebb, mint egy hónap alatt minden fél számára megnyugtatóan sikerült rendezni. Egy másik ügyben egy rendőr százados és egy fiatal roma férfi között alakult ki konfliktus egy teljesen nevetséges esetből. A rendőr civil ruhában, civil autóval ment, és autózás közben erősen nézett ki a kocsija ablakán, épp egy roma férfira, aki odaszólt neki, hogy „mi a francot nézel, b…meg?” Erre a rendőr is visszaszólt, aztán megállt, kiszállt, igazoltatta a férfit és ez a konfliktus gördült tovább, végül is kihívták a járőröket, majd a roma férfi följelentette a rendőrt. Ebben a megyében mi már nagyon sokat dolgoztunk, ismertek minket, ezért megkerestek, hogy próbáljunk meg közvetíteni. Összeszedtük a rendőrt, a roma férfit, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőjét, a rendőrség egyik vezetőjét, és "írd és mondd" negyvenöt perc alatt sikerült tisztázni azt, hogy itt tulajdonképpen egy egyszerű utcai összeszólalkozásról van szó. Sem a rendőr roma-ellenességéről, sem a roma  rendőrgyűlöletéről nincs szó, hanem egyszerűen két középkorú férfi kakaskodásáról . Na most ennek következtében ez a roma férfi visszavonta a feljelentését a rendőrrel szemben és nyilvánvalóan elkerültük ennek az ügynek számos olyan további lépését, amiben a rendőrök és a romák közötti konfliktusok az adott helyszínen tovább éleződhettek volna.

- Nem tehetem meg, hogy ne kérdezzek rá Jászladányra, mert ott is tevékenykedtél. Hogyan látja az országos ismertséget elért ügyet a konfliktuskezelő?

- Jászladányban alapvetően nem konfliktuskezelőként dolgozom, hanem a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökének felkérésére a helyi integrációs programban veszek részt szakértőként. Természetesen a konfliktuskezelő énem is ott van ebben a dologban. Jászladánnyal kapcsolatosan azt gondolom, hogy egy nagyon bonyolult problémáról van szó. Majd' mindenki az iskolai részét ismeri a történetnek, de természetesen itt nem csak az iskoláról van szó, és hangsúlyozom, nem is az iskola-ügyben dolgozom, vagy nem csak abban, hanem egy, az egész településre vonatkozó roma integrációs programban. A helyi polgármester és a cigány kisebbségi önkormányzat volt vezetője közötti személyes ellentétből - amit én most itt nem szeretnék részletezni - számos olyan egyéb konfliktuselem nőtt ki, ami megzavarta a település életét. Aztán jött ez az iskolaügy, amely tulajdonképpen egy valóságos konfliktus helyzet: egy településen kialakult két iskola, ez különböző érdekeket és érzelmeket sért, részben a helyi lakosokét, de itt meg kell említeni azt is - ami számtalanszor előfordul ilyen konfliktushelyzetekben -, hogy a konfliktushelyzetbe külső emberek is beavatkoztak. A beavatkozások egyszeriek, ad hoc jellegűek, többé-kevésbé előkészítetlenek voltak, és nagyon gyakran nem a helyben lakók érdekeit, vagy nem a konfliktus megoldását szolgálták, hanem valamilyen háttér érdeket, adott esetben a médiában való megjelenést. Mi ezzel szemben körülbelül háromnegyed éve azon dolgozunk tíz-tizenkét helyi szervezet bevonásával, a kisebbségi önkormányzattól a települési önkormányzaton keresztül, szociális és oktatási intézményekig, hogy olyan helyzetet alakítsunk ki, melyben nem kerül sor olyan konfliktushelyzetek kialakulására, amik mondjuk most itt az iskola-ügy során megjelentek.

- Konkrétan milyen célokat tűztetek ki?

- Például a roma gyerekek szocio-kulturális hátrányainak felszámolását a településen. Ami nyilván nem a következő tanév elejére fog megtörténni, hanem mondjuk tíz-tizenöt év alatt, de ezt most kell megalapozni azzal, hogy olyan oktatási-nevelési programokat indítunk be, amelyek segítik ezeket leszakadó, hátrányos helyzetben levő roma és nem roma gyerekeket. Vagy olyan foglalkoztatási programokat kell elindítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a szegény családok - romák és nem romák egyaránt -, ki tudják fizetni az alapítványi iskolának a tandíjat, ha a gyereket oda akarják beíratni. Azt is el kell mondani ezzel kapcsolatban, hogy nem arról van szó, hogy a település lakossága ott tolongana az alapítványi iskola kapujában és mindenki oda akarná beíratni a gyerekét. Különös képen most már nem, hiszen az alapítványi iskola a sajtóhírek, a körülötte kialakult.- bocsánat a kifejezésért – balhék nyomán a település lakói szemében egy kicsit "mumussá" vált, egy "rém-intézménnyé", ahová, ha beíratják a gyerekeiket, akkor ki tudja, hogy mi fog ott történni velük. Summa summarum, mi olyan dolgokat próbálunk elősegíteni ezen a településen, ami ezekre a konfliktusokra hosszú távú válaszokat ad, oly módon, hogy segíti megakadályozni ezeknek a konfliktusoknak a kialakulását. Úgy tűnik e pillanatban, hogy a helyi intézmények ebben partnerek, azzal együtt, hogy a helyi intézmények is természetesen követtek el ebben az ügyben hibákat. Voltak olyan cselekedeteik, amelyekkel én személy szerint nem értek egyet, de az én feladatom ebben a helyzetben nem az, hogy ítéletet mondjak ezekről, hanem olyan helyzetbe hozni őket, hogy a jövőben másként cselekedjenek, s hogy ezek a településen meglévő társadalmi hátrányok hosszú távon felszámolhatóak, rövid távon pedig csökkenthetőek legyenek.

- Megfogalmazódott a sajtóban olyan vád, hogy Te, mint válságkezelő a részvételeddel mintegy legitimálod a diszkriminációt. Megáll ez? Vagy meg sem teheted, hogy ne kommunikálj, mondjuk egy polgármesterrel, egy igazgatóval, vagy egy alapítvány kuratóriumának elnökével, bármennyire is nem tetszik neked, amit tesz?

- Én a személyes véleményemet egy ilyen helyzetbe sohasem vihetem bele.

- De a tárgyalás tényével legitimálod a diszkriminációt vagy sem?

- Természetesen nem. Ennek a munkának a célja pontosan a diszkrimináció megszüntetése. Felteszem a kérdést: mi az egész település közössége szempontjából a fontos? Vehetnénk csak a romákat is, de én ezt nem szeretném roma problémaként, vagy csak roma problémaként megjeleníteni. Tehát egy adott közösség szempontjából mi a jobb? Ha a helyi intézmények, szervezetek képviselői közösen együtt dolgozva arra törekszenek, hogy azok a jelenségek, amelyeknek nyilvánvalóan diszkriminatív vonatkozásai is vannak - megszűnjenek, vagy az a jobb megoldás, ha azt mondom, hogy ezen a településen „x” vagy „xy”, vagy „z” diszkriminatív rendszert épít ki? Ez utóbbival ugyanis eleve megakadályozom azt, hogy a helyi szereplők a magatartásukat - amennyiben eben voltak diszkriminatív elemei -, megváltoztassák, és egy olyan rendszert próbáljanak kiépíteni amiben nincs diszkrimináció.

- Látsz olyan őszinte szándékot a résztvevők részéről, hogy megváltoztassák a magatartásukat?

- Egyrészt látok őszinte szándékot, másrészt az erre vonatkozó megnyilatkozások nyilván abból is erednek, hogy egy nagyon erős presszió van jelen pillanatban Jászladányon. De ezeknek a munkáknak van egy olyan jellegzetessége, hogy ha még a munka kezdetén valaki még nem is a legbelső meggyőződéséből mondja azt, hogy föl akarja számolni a diszkriminációt, de részt vesz egy ilyen munkában, akkor előbb-utóbb nem tud kikerülni annak a sodrásából, és valóban olyan lépéseket lesz kénytelen tenni, amely a diszkrimináció felszámolását szolgálja. Ha egy megbeszélésen tizenkét szervezet részvevői megállapodnak abban, hogy a település közmunka programot fog elindítani, vagy mondjuk - amint Lévai miniszter asszonynak megígérte ez az úgynevezett integrációs munkacsoport -, hogy az alapítványi iskola az elkövetkezendő félévben rendszeres párbeszédet fog folytatni a helyi szülőkkel, akkor ezeket az ígéreteket be kell tartani. Egy ember "átverhet" egy másikat, de tizenkét ember ezt már nagyon nehezen teszi meg, tehát egész egyszerűen ők maguk olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy kénytelenek ezeket a lépéseket megtenni, és ily módon hosszú távon tulajdonképpen ők lesznek a megalapozói - némi külső segítséggel, támogatással - egy ilyen integrációs, vagy antidiszkriminációs programnak.

- Van elég válságkezelő Magyarországon?

- Nincs. Nagyon sok válságkezelőre lenne szükség, és ráadásul nagyon fontos lenne különválasztani ebben az ügyben három különböző tevékenységet. Nevezetesen: a konfliktuskezelést, a jogvédelmet, és a polgárjogi akciókat. A konfliktuskezelés - mint már  mondtam -, arról szól, hogy a konfliktusban részt vevők maguk legyenek képesek és hajlandók a konfliktus megoldásán dolgozni. A jogvédelem egész mást jelent. A jogvédelemben a jogvédő egy sértett fél oldalára áll, és annak az érdekeit védi. A konfliktuskezelő nem valakinek az érdekeit védi, hanem a konfliktusban résztvevőket próbálja rávenni arra, hogy dolgozzanak a probléma megoldásán, és ehhez segítséget nyújt. A polgárjogi megmozdulások pedig - azt gondolom - arra alkalmasak, hogy fölhívják a társadalom figyelmét egy a polgárjogi mozgalom tevékenységének fókuszában álló csoport helyzetére. Ha ezek a dolgok összekeverednek, akkor rettenetesen nagy baj van. Sem a jogvédelem, sem a polgárjogi megmozdulások nem jelentenek konfliktuskezelést, a konfliktuskezelés pedig nem jelent jogvédelmet, és így tovább. Ezek az eszközök, eljárások természetesen kiegészítik egymást, de ha valaki azt gondolja, hogy miközben az egyik dolgot csinálja, a másikkal is foglalkozik, akkor az nagyon, nagyon súlyos károkat tud okozni, miként az is, ha egy adott ügyet nem visznek végig. Nagyon fontos eleme a dolognak, hogy ha valaki egy ügybe beavatkozik, akkor végig, a valamilyen módon történő megoldáság ott kell lenni. Mi mindig igyekszünk addig dolgozni egy konfliktuson, amíg az valamilyen módon nyugvópontra nem jut, megoldást nem nyer. Ilyen szempontból nagyon hasonló módszerekkel dolgozik a Furmann Imre által vezetett Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, akik, ha egy sértett fél számára egy ügyben elkezdenek jogi támogatást nyújtani, azt addig végigviszik, amíg valamilyen eredmény nem születik. Ezekben az ügyekben - úgy vélem -, az egyik legrosszabb, vagy legkárosabb magatartás, ha valaki egy helyszínen megjelenik, a média segítségével botrányt kavar, és aztán elvonul a helyszínről és hagyja a helyieket a saját levükben főni. Ezzel ugyanis a helyiek közötti érzelmi, személyközi konfliktusok rettenetesen felerősödnek, mert adott esetben egyik vagy másik fél úgy érzi, hogy kapott egy külső támogatást, és ő most már olyan pozícióban van, hogy keményebben támadhatja a másik felet. Akit pedig keményebben támadnak, az keményebben fog védekezni.

- Van állami, vagy nem állami felsőfokú oktatásban válságkezelő szakember-képzés Magyarországon, vagy pedig ez nem is képezhető, hanem valaki válságkezelő szakemberré válik?

- E pillanatban nincs. Különböző cégek tréning formájában foglalkoznak konfliktuskezelés-képzéssel. Azt gondolom, hogy nem elégséges, amit ezek a tanfolyamok nyújtanak. Ezzel nem a színvonalukat akarom természetesen megítélni, mert köztük vannak nagyon magas színvonalúak is, hanem egész egyszerűen az időtartamuk elégtelen. Az a tervünk, hogy az ELTE Szociológiai Intézetében, a szociálpolitikai tanszéken jövő év szeptemberétől indítunk egy konfliktuskezelő szakirányt, ami két éves képzést nyújtana. Ez posztgraduális képzés lenne, amelybe az elméleti ismeretek mellett rengeteg gyakorlati foglalkozást is beépítenénk, mert ezt a "műfajt" igazán csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Emellett még folytattunk tárgyalásokat a debreceni egyetemmel, illetve fölmerült a jogi karon is egy ilyen képzés elindítása, de e pillanatban az ELTE szociálpolitikai tanszéke tűnik a legvalószínűbbnek, ahol – mondom, reményeim szerint – jövő szeptembertől indítjuk a képzést.

- Attól tartok, ezen a területen dolgozva nem leszel munkanélküli a következő években sem. Ehhez kívánok neked erőt, kitartást, optimizmust.

 

RomaWeb, 2003. augusztus 29.