Harmincöt éve hegedűvel a világ körül

Jubileumi beszélgetés Sánta Ferenc hegedűművész-prímással

-        - Mielőtt egy romagyereket elvisznek hegedűt tanulni a zeneiskolába, már egyfajta előképzésben részesítik, egy-két nótára megtanítja vagy a nagyapja vagy az apja. Nálad is így volt?

-        - Nem egészen, én jobban szerettem focizni, így drága jó édesapám nem „kínzott” hét éves korom előtt. Megvárta, míg elkezdem hegedű tanulmányaimat a zeneiskolában, majd utána tanított cigányzenére. Én is a „beültettem kiskertemet rezedával” című variációs gyermek nótával kezdtem, mint általában a többi roma gyerek.

-        - A zeneiskolai hegedűtanárod nem ellenezte, hogy klasszikus tanulmányaid mellett párhuzamosan cigányzenét is tanulsz?

-        Nem tudta, pedig ő is roma volt. Lehota Dezsőnek hívták, mindent elkövetett, nehogy a romazenét válasszam. 13 éves koromba bevitt a Kaposvári Szimfonikus Zenekarba. Majd Pécsről eljött Kaposvárra Gréf Matild szakfelügyelő tanárnő, és felvételi nélkül felvettek a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába. Így 15 évesen már szakiskolás voltam Pécsett.

-        Mikor álltál először cigányzenekar élére?

-        Először 9 évesen az apu zenekara élén, amire nagyon készültem. Délelőtt megtanított egy nóta-blokkot (nóta, andalgó, csárdás, és friss), és este az étteremben eljátszottam a zenekara élén. Nagyon büszke volt rám. Néhány év múlva már a Somogy Táncegyüttes kisprímásaként május elsején vezettem édesapám zenekarát. Budapesten a Csepeli Munkásotthon színpadán 12 évesen játszottam, Palló Imrét kísértem. Erre mindig nagy szeretettel gondolok.

-        A szakiskolában célorientáltan a zeneakadémiára készültél, vagy megfordult a fejedben, hogy „ennyi”, és folytatod a tradicionális cigányzenét?

-        Apámnak az volt a vágya, hogy a klasszikus zenét válasszam. Nagyon virtuóz technikám volt már ekkor is, és a sikeres Zeneakadémiai felvételimkor már eldöntött volt, hogy a klasszikus pályát választom. De a vérnek nem mindig lehet parancsolni, a cigányzene „a génjeimben van”, így a Zeneakadémia mellett nagyon gyakran muzsikáltam cigányzenekar élén is. Egy kedves kis történetet hadd mondjak el. Éppen hegedűórán voltam Ney Tibor professzor úrnál és a bőgősöm (Miskó, drága barátom, ki sajnos már nem él) illedelmesen bekopogtatott, elnézést kért és közölte, hogy már egy jó ideje itt várnak Kovács Apollónia magyar nóta énekessel a Zeneakadémia parkolójában, és szeretnének már elindulni az ORI (Országos Rendező Iroda) nótaműsorára vidékre. A professzorom elmosolyodott, majd azt mondta, nyugodtan csinálhatom. Fiatalkorában ő is 20 tagú szalonzenekar élén muzsikált.

-        1969-ben szereztél hegedűművészi diplomát a Zeneakadémián. Hogy alakult a pályád ezt követően?

-        Zongora-hegedű duóban Göteborgban muzsikáltam egy „magyaros” étteremben Zsolnai Karcsival. A Göteborgi Szimfonikusok karmestere, koncertmestere és a zenekar több tagja egyszer eljöttek oda vacsorázni. Felfigyeltek a muzsikámra és kérték, hogy hegedüljek el egy Paganini etűdöt, majd egy Bachot és így tovább. Másnapra behívtak a zenekari titkárságra és közölték, hogy felvennének a zenekarba. Elfogadtam és így egy évig a zenekar tagja lettem. A szívem viszont haza húzott, még a háromszobás lakás – amit felajánlottak – és a jó fizetés sem csábított el. Nem disszidáltam. Hazajöttem és tovább muzsikáltam cigányzenét, mint a családom többi tagja.

-        A testvéred Sánta András is prímás. Előfordult-e, hogy gyermekkorotokban együtt játszottatok édesapátok zenekarában?

-        Gyerekkorunkban nem volt erre mód, mert testvérem Andriska 11 éves koráig zongorát tanult. Majd édesapánk elé állt és azt mondta, „hogy én is hegedülni szeretnék, mint a testvérkém Feri”. Így később kezdte a hegedűtanulmányait, de azóta mindhárman nagyon sokat játszottunk már együtt. Sajnos már csak ketten játszhatunk az öcsémmel együtt, mert a drága édesapánkat néhány hónapja temettük el.

-        1972-ben készítette veled a Magyar Rádió az első önálló hangfelvételt. Tíz évvel később már a Magyar Rádió „Nívódíjjal” tüntetett ki. 1981-ben a Magyar Televízió „Nívódíját” kaptad. Az utóbbi időben nem készítenek sem veled, sem másokkal felvételeket. Mi ennek az oka?

-        Az utóbbi tíz évben a közszolgálati tévéből száműzték a cigányzenét. Felnőtt egy generáció, akinek az életéből kimaradt ez a műfaj. Nem szeretik, mert nem is ismerik. Nem tudom, hogy miért teszik ezt, mert a cigányzene éppúgy, mint a többi értékes zenei műfaj az egyetemes és a magyar zenekultúra része. Nagyon sokan szeretik ezt a műfajt külföldön és belföldön egyaránt. A közszolgálati tv-nek az lenne a kötelessége, hogy az adófizető polgároknak a kulturális igényeit kielégítse. Van olyan kereskedelmi tv, ahol a nótakívánság műsor a legnépszerűbb műsorok egyike.

-        Sokfelé muzsikáltál a nagyvilágban. A magyar cigányzenét mennyire szeretik?

-        Valóban sokfelé jártam világban. Tizenegy alkalommal voltam Japánban és a világ számos kontinensén. Az USA-ban negyvenöt koncertem lesz szeptembertől. A magyar cigányzenét nagyon szeretik líraiságáért, temperamentumáért, virtuozitásáért. De ahogy szokták mondani, senki sem próféta a saját hazájában…

-        Számos kitüntetésben, elismerésben részesültél. Melyikre vagy a legbüszkébb?

-        Mindegyikre, mert úgy érzem mindegyiket megérdemelten kaptam. 1995-ben a Magyar Köztársaság Elnöke adományozta „A Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjét”, 1998-ban a Magyar Rádió „Emerton” díját, mint az év hangszeres szólistája, majd 2002 márciusában a „Liszt Ferenc” díjat.

-        Két gyermeked van, egyiket sem a cigányzenei pályaféle orientáltad.

-        Ferikém a Zeneakadémián hegedűművészi diplomát szerzett Szenthelyi Miklós professzor osztályában. Szívesen hallgatja a cigányzenét, de soha nem próbálta, én meg nem erőltettem. A Nemzeti Filharmonikusok Zenekarának a tagja. Éveket töltött Németországban, a Münsteri Szimfonikusok zenekarának a tagja volt. Nagy örömünkre itthon van és itt dolgozik. Bea lányom is elvégezte a zeneakadémiát, zongoraművész lett. Jelenleg az Operett Színház korrepetitora.

-        Mondd Feri, mit szeretnél elérni még az életben?

-        Nagyon boldog vagyok, mert mind a két gyermekem sikeres és a legszebb hivatást választotta: a zenét. Szeretném megélni feleségemmel, Csibivel, hogy a két leányunokánk is sikeres és boldog legyen mind a munkájában, mind az életben. Talán még szeretném, ha a legnagyobb szakmai elismerésben, a Kossuth Díjban részesítenének, mert úgy érzem nagyon sokat tettem itthon és külföldön azért, hogy a magyar cigányzenét mind szélesebb tömegek előtt népszerűsítsem hegedűjátékommal. Ezt tettem 35 éve a világban, mint diplomás hegedűművész-prímás és teszem remélem, minél tovább.

Budapest, 2003. július 25.

ifj. Boros Mátyás