„Szól a rádió…”

„Újra sugároz a Rádió ©” - olvasom a különböző médiumokban és hallom a rádióban (a Rádió C hullámhosszán). Különböző pozíciókban, érdekképviseleti szerepekben tevékenykedő roma és nem roma vezetők, közéleti szereplők nyilatkoztak, írtak a témában. Felmerül rögtön a kérdés: miről is? A politikáról vagy a médiáról van szó, vagy egyszerre mindkettőről? A média területén valaha is megfordult embernek persze nem nehéz észrevennie, hogy a média Magyarországon mindig is politika volt. Miért is lenne ez másként a roma rádió körül? Figyelve a hazai média különböző szegmenseit az az érzésem támadt, hogy a lassan éledező, fejlődésnek indult kisebbségi (roma) média sem fogja megúszni mindazokat a harcokat, amelyekkel a többségi média szereplőinek is meg kellett és meg kell küzdeniük. (finanszírozás, piaci-, vagy közszolgálati tevékenység, a politika beleszólása vagy sem.)

Míg a rendszerváltás előtt a romák maximum a Kékfény című műsorban kaptak szerepet, addig az elmúlt 13 évben létrejött több olyan roma médium, intézmény, amelyek roma tematikájú anyagokkal bombázzák a hazai sajtót. Ennek köszönhetően mára kialakult egy bizonyos újságírói réteg (számuk nem éri el a százat), akik vagy egy-egy roma médiumnál dolgoznak, vagy valamelyik országos televíziónál, rádiónál. Intézmények jöttek létre tehát, melyek néhány éve még kilátástalannak gondolt célt fogalmaztak meg: közvetíteni a társadalom felé a romákról szóló híranyagokat, riportokat, élethelyzeteket, vagy csak tudatni, hogy itt élnek romák is.

A fejlődés látható, ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy hiába létezik Roma Sajtóközpont, Rádió C, mindenféle gyakornoki program, hiába tanulnak romák a médiaszakokon, a magyarországi média (még) nem (be)fogadóképes a romák számára. Fogalmazzunk világosan: nem kell roma a képernyőre, legalábbis az elmúlt bő egy évtizedben így volt. A több ezer műsorkészítő között a roma újságírók aránya nem éri el az 1 százalékot sem. Az pedig - úgy látszik - egyelőre illúzió marad, hogy a különböző műsorokban esetleg egy-egy roma szerepeljen. A jelent ismerjük, a jövőt nem látjuk, csak reménykedhetünk. Várunk, bizakodunk, hogy majd látunk talán cigánygyerekeket a pelenka-reklámokban, roma műsorvezetőt a kulturális és politikai magazinokban, talk-show-ban, vagy a híradóban.

Reménykedünk, hogy az értékeink, hagyományaink, természetes élethelyzeteink bemutatása által majd végbemennek azok a társadalmi változások, amelyek révén eltűnik a sztereotip „roma imázs”. Nehéz nem észrevenni, hogy sem a többségi, sem a kisebbségi vezetőkben még nem tudatosult, hogy a kommunikáció kulcsfontosságú, főleg egy társadalmi folyamat elején tartó több nemzetiségű országban, ahol a demokráciát, az európaiságot jelöltük meg célként. Jól megfogalmazott, pontos és világos üzeneteket kellene átadni különböző csatornákon a társadalom minden rétegének.

Persze a konfliktusokat jól ismeri az ország, a botrányok hírértékük miatt elsőbbséget élveznek. A többségi médiumok szerkesztői nagyrészt csak akkor keresik meg a roma újságírókat, ha háttéranyagok kellenek a műsoraikhoz.

A Rádió C finanszírozása is (már) „csak” kicsúcsosodása annak a probléma halmaznak, amely már a 10 évvel ezelőtti tervezgetésnél is felmerült: kik, milyen keretek között, állami vagy nem állami támogatással, közszolgálati vagy kereskedelmi vonalon, romák vagy nem romák „csináljanak” roma rádiót.

A tét sokkal nagyobb, mind gondolnánk: nem csak új intézmények létrehozásával megerősített integrációs folyamatok gerjesztése, politikai- és civil érdekek érvényesítése, hanem annak láthatóvá tétele, hogy a társadalom vezetői (politikusok, szakemberek, stb.) komolyan gondolják a lassan közhellyé váló „integráció” szót. Ez érvényes kéne, hogy legyen a médiaterületére is. A roma újságírók, a roma tematikával foglalkozó médiumok magukra maradtak, vagy magukra fognak maradni. S akkor újra ismétlődhetnek a hasonló esetek, mint ami a Rádió C.-vel is történt.

Vadászi Bálint