A csereháti völgyfalvak egyik legkisebb települése az Abaúj megyei Csenyéte. Földrajzilag és gazdaságilag is igen elzárt, mégis jellemzo rá,hogy a társadalomban jelentkezo problémák ott fölerosödnek és fokozottan érvényesülnek. Történelmi távlatokat tekintve összességében szinte valamennyi csereháti kistelepülésrol elmondhatjuk, hogy hátrányos helyzetben voltak már ötven-hatvan évvel ezelott is. Kilátástalan élet és 'sehová nem tartozás ' mondható el a falvakban élo elöregedett magyar parasztságról és a cigányságról is. A szerzo csenyétei tanítóként eltöltött évei tapasztalatából merít. A cikk az iskolakultúra 2000/12 számában jelent meg.
A muben egy dél-dunántóli beás cigányember élettörténete kerül bemutatásra a születésétol kezdve a '90-es évekig. A Beszélo 2002. májusi számának cikke.
A cikkben a szerzo a székesfehérvári Rádió utcai konfliktus történetét dolgozza fel. Ismerteti az ügy kialakulásának több éves elozményeit, majd a konfliktus napjaiban a helyszínen végzett tájékozódásáról számol be a szerzo. A cikk állást foglal az ügy megoldásával kapcsolatban is.