Család, közösség, társadalom

Lehet, hogy tévednek mindazok, akik a hagyományos érintkezési formák felbomlása láttán hanyatlásról beszélnek.

Tudósok, publicisták, papok, politikusok kongatják a vészharangot a fejlett ipari országokban: a régi értékek felélesztésére, megmentésére szólítják fel az embereket. Ám ennek a folyamatnak ellenkező előjelű olvasata is elképzelhető, miszerint a sokszor elátkozott személytelenség valójában a személyesség új formáinak előfeltételeit teremti meg?

Patchwork-családok

Életrajzot írni jó száz éve szokás viszonylag szélesebb körben. Az effajta írásművek hagyományosan három részre tagolódnak: a származás – azaz a szülők adataira –, a tanulmányok, majd a felnőtt élet ismertetésére. Az átlagember életrajzában általában nincsenek lyukak, azaz homályos foltok, tisztázatlan adatok, lefedetlen időszakok, vagy ha mégis, ezeket megpróbálja az illető áthidalni, esetleg kikozmetikázni.

Bővebben: Család, közösség, társadalom

Hangulatjavító e-kormányzat

A harmadik éve elkészült rangsorban az észak-amerikai ország az e-goverment terén jelentkező kezdeményezőkészségének és az elért eredményeknek köszönheti vezető helyét. Az Accenture szakemberei több szempontot is figyelembe vesznek, amikor az egyes országokat felkészültségük alapján besorolják. Egyebek mellett mérvadó, hogy milyen szolgáltatások érhetőek el a világhálón keresztül, mennyien érik el azokat, az ügyfélkapcsolati menedzsment rendszerek (customer relationship management - CRM) milyen módon épülnek a rendszerbe. Fontos továbbá az egyes kormányzati szervek e-érettsége is.

Bővebben: Hangulatjavító e-kormányzat

Nem hiánycikk az OBU

Az OBU  - On Board Unit, magyarul fedélzeti egységet jelent. A kifejezéssel főképp a közlekedési kommunikáció során találkozhatunk. Maga a rendszer két részből tevődik össze, egy back end és egy front end részből. Az OBU lényegében a front-end rész, arra hivatott, hogy folyamatosan információt közöljön a back-end résszel. A kommunikáció történhet GPS, URH vagy mobil kommunikációval is, illetve a mai egységek akár ezeket egyszerre tudják. A back-end részt magát a központi fogadó számítógépet, illetve informatikai rendszert értjük.

Bővebben: Nem hiánycikk az OBU

A pankrátor

Mickey Rourke visszatért: ettől zeng a nemzetközi sajtó. Hát no, kérdem én hogy honnan és hogy hova? Még a honnan csak-csak, mondjuk mélyről; de a visszatérés azért előfeltételezi azt, hogy mielőtt lebukott állt valahol, valamilyen magaslaton. Persze, a 9 és fél hét-ben remekül játszotta a furcsa szépfiút, valljuk meg azonban, hogy annak nem sok köze van a színészi játékhoz. Ellentétben mondjuk a rendezővel, Darren Aronofskyval, aki viszont valóban visszatért.

Bővebben: A pankrátor

Szilveszter Európában

Ne foglaljon szállást a világ túlsó felén, kövessen minket, és pillantsunk bele együtt a szilveszteri szokásokba. Szinte mindegyik arról szól, hogyan lehet biztosítani, hogy a következő évben ne hagyja el az embert a szerencse.

Lengyelországban az ünne neve St Sylvester's Eve. A név I. Szilveszter pápa legendájához köthető, aki börtönbe zárta a Leviathan nevű sárkányt, aki állítólag csak minden ezredik év első napján tud megszökni. Akkor elpusztítja a Földet és az embereket, és lángba borítja az eget. Mivel az év első napján nem semmisült meg a Föld, nagy örvendezés volt, és ettől kezdve Szent Szilveszter napjának hívják az eseményt.

Bővebben: Szilveszter Európában

Feng shui takarítás

A sok elmélet után ez a rész egy kicsit közelebb hozza a Feng shui elméletének, filozófiájának alapjait a mindennapi életünkhöz. Kézzelfoghatóvá válik, a nyugati kultúrában felnövekvő embere számára érthető lesz sok olyan dolog, amit misztikumként kezelnek a keleti filozófiákkal kapcsolatban. Érthető lesz, hogy a sok ismeretlen, keleti fogalom lefordítható a mindennapi életünk elemeire, józan eszünket használva mi is megtapasztaljuk mindezeket saját életünkben. - Tértisztítás művészete

Bővebben: Feng shui takarítás

A csábítás történelme

A csábítás művészetének egyik fejezete az, hogyan feleljünk meg mások fantáziájának. Az örök Casanovát híre mindig megelőzte, így tőle érdemes tanulnunk! Az élvezeteknek éltem egész életemben. Tudatosan próbáltam a szex során örömet szerezni minden nőnek, és mindig azon igyekeztem, hogy eleget tegyek vágyaimnak – Casanova.

Bővebben: A csábítás történelme

Csodák, álmok...

Talán még tartogat néhány forró napot az idei nyár is, a fürdőruhák magyarországi tervezői azonban már a következő nyaralási szezonra gondolva mutatták be hangzatos nevek alá csoportosított kollekcióikat.  

Fürdőruhában nincs megállás! Mindig új és még újabb kell, mert a nők manapság nem a praktikum okából visznek két-három fürdőruhát magukkal a strandra, utazásra. Nem azért, hogy a vizeset szárazra cseréljék. Sokkal inkább azért, mert a vízparton sajátos divatbemutató zajlik, manöken termetű és kevésbé ideális hölgyek részvételével.

Bővebben: Csodák, álmok...

Barcelona

Barcelona a leggazdagabb, saját nyelvvel és kultúrával rendelkező spanyol régió, melynek Katalónia (Catalunya) a székhelye. Nevét a hadvezér Hamilcar Barca-ról kapta. A kikötőváros már az ókorban nagy szerepet játszott a Földközi-tenger kereskedelmében és ezt a pozícióját mind a mai napig megtartotta. 1137-ben az Aragóniai Királyság része lett. A kasztíliai és aragóniai királyság egyesítése után (1479) Spanyolország részévé vált. Barcelonában a 17. századtól erős, a mai napig élő szeparatista mozgalom bontakozott ki. Ez az ország gazdaságilag és iparilag legfejlettebb területe. Itt termelik a nemzeti össztermék 20%-át. A katalánok igazságtalannak tartják, hogy nekik kell megtölteniük az államkasszát. Mára elérték, hogy önrendelkezési joguk legyen, de nem váltak teljesen önállóvá.

Bővebben: Barcelona

stat